Eurofins

Hulladékból energia

Hogyan állítják elő és hogyan vizsgálják az SRF-et?

Az Eurofins Tudásközpont 2022-ben különös figyelmet fordít a körkörös gazdaságban játszott szerepének erősítésére, illetve annak bemutatására. A szilárd, újrahasznosított tüzelőanyag (SRF) talán az egyik legjobb példája annak, hogyan válik a hulladékból energetikailag is hasznosítható érték.

A hulladékkezelés módja az elmúlt években gyökeresen megváltozott. Míg korábban szinte kizárólag a környezet- illetve egészségkárosító kockázatot is magában hordozó lerakás vagy égetés volt az egyetlen alternatíva, úgy manapság már rendelkezésre áll az az ipari technológia, amelynek köszönhetően a hulladékból mind anyagában, mind pedig energetikailag is újrahasznosítható termék állítható elő.

Éppen ezért már lakossági szinten is érdemes a hulladékokat szelektíven gyűjteni, ugyanis azok újrafeldolgozása valóban megtörténik. Nem véletlen, hogy a haladó szellemiségű, a körkörös gazdaság iránt elkötelezett vállalatok és laboratóriumok a hulladékot ma már nem szemétnek, hanem lehetőségnek, vagy akár értéknek tekintik.

Néhány szó a körkörös gazdaságról...

Az Európai Parlament honlapján olvasható definíció szerint a körkörös gazdaság termelési és fogyasztási modellje arra épül, hogy egyszeri fogyasztás helyett a termékek élettartamát a lehető legjobban meghosszabbítsuk, többek között azzal, hogy a termékeknek „második esélyt” adunk: megjavítjuk, átalakítjuk azokat. Amikor az adott termék eléri az életciklusa végét, akkor az alapanyagokat újra lehet hasznosítani.

Így csökken a hulladék mennyisége, ráadásul az alapanyagok és késztermékek újbóli felhasználása gazdaságilag is értékteremtő – olvasható a honlapon. A hulladékra az új megközelítés szerint már nem szemétként tekintünk, hanem értéknek, másodlagos nyersanyagnak tartjuk azt.

Hogyan zajlik az újrahasznosítás?

A szelektíven gyűjtött és a csomagolási hulladékot egy előre meghatározott módszer szerint dolgozzák fel és készítik elő arra, hogy vagy anyagában, vagy pedig energetikailag újrahasznosítható legyen. A kommunális hulladékból a fémdobozokat, az alumíniumot, a PET-termékeket, a mosószeres flakonokat, a papírt (főleg a kartont) és kisebb mértékben a fóliát általában újrahasznosítják. Ami megmarad, az pedig energetikailag hasznosul, a mechanikai válogatóműben ennek értelmében fizikai elválasztással minél több éghető anyagot igyekeznek kiszedni a kommunális hulladékból. A mágneses szeparátor segítségével a fémet választják ki, az optikai válogató pedig pl. a PET-hulladékot nyeri ki a kommunális hulladékból.

A közszolgáltatók által eddig előállított másodlagos tüzelőanyag (RDF) nem rendelkezik sztenderd munkafolyamatokkal és értékkel, a szilárd újrahasznosítható tüzelőanyagnak (SRF) ezzel szemben öt fontos kritériumnak is meg kell felelnie: az 50% alatti biomassza és 20% alatti nedvességtartalomnak, valamint az egy ezrelék alatti klórtartalomnak, emellett a kalóriaértékének 16 és 19 MJ/kg között, a szemcseméretnek pedig 35 és 50 mm között kell lennie.

Tulajdonképpen mi is az az SRF?

Nagyon sok múlik azon, hogy az SRF-et hogyan rakják össze, hogy milyen az a „főszakács”, aki a különböző anyagáramokból helyezi a szalagra a hulladékokat. Ahhoz, hogy a darálás során is helyes legyen az összetétel, a fűtőérték és a veszélyes anyagok szempontjából is meg kell találnia az ideális keveréket. Az SRF-nek tehát rendkívül változatos az összetétele, de kétségtelenül az ipari csomagolási hulladék, valamint a lakosság által összegyűjtött szelektív hulladék dolgozható fel a legkönnyebben. A műanyagok, különösen a polietilén és a polipropilén fűtőértéke nagyon magas, túl nagy hőt ad le, ezért rendszerint mezőgazdasági hulladékokkal (fa, napraforgóhéj) szokták „higítani”.

És ha már műanyagok: fontos beszélni még egy nagy veszélyről. PVC nem lehet az SRF-ben, a klórtartalma miatt ugyanis dioxin képződhet, ami egy rendkívül veszélyes vegyület, így rákkeltő anyagok juthatnának ki a kéményen keresztül.

Mindebből adódik az SRF osztályba sorolásának 3 tagú minősítése (1-től 5-ig): a fűtőérték (gazdasági paraméter), a klórtartalom (műszaki paraméter) és a higany mennyisége (környezetvédelmi paraméter).

Hogyan zajlik az SRF laboratóriumi vizsgálata?

Amint az a fentiekből is látszik, a körkörös gazdaságban játszott kiemelkedő szerepe mellett az SRF környezeti veszélyeket is hordozhat magában, éppen ezért rendkívül fontos annak laboratóriumi ellenőrzése. Az Eurofins Tudásközpont Környezetanalitikai Laboratóriumában az SRF-termékeket alapos vizsgálatnak vetik alá.

A minta hosszú utat jár be a laborban, ahol egymást követik a folyamatok: a nedvességtartalom, a térfogatsűrűség és a szemcseméret meghatározása után következik a darálás. Itt nagyon fontos, hogy az inhomogén mintából homogén elegyet nyerjenek. Ezután megmérik az égéshőt, a keletkezett gázokat elnyeletik, és ionkromatográffal megmérik többek között a kén-, fluor- és klórtartalmat. Minél alacsonyabb a klórtartalom, annál alacsonyabb osztályzatot kap az SRF. Ezen kívül megmérik a nehézfémek tartalmát is.

Az SRF az egyik legjobb példa arra, hogyan működik a körkörös gazdaság. Ha már anyagában nem tudunk valamit hasznosítani, akkor energetikailag tesszük meg – mondta el Palotai Zoltán, az Eurofins Analytical Services Könyezetanalitikai Üzletágának vezetője.

Így a hulladék nem a lerakóra kerül, hanem általában 2-5 százalékban a többi fűtőanyaghoz keverve értékes adalékanyagként ég el az erőművekben. A szilárd, újrahasznosítható tüzelőanyagra Európai Uniós szinten egységes szabványrendszer és minőségügyi elvárási rendszer vonatkozik. Mindehhez elengedhetetlen a mintázás, a mérés és az eredmények értékelése, vagyis az akkreditált laboratóriumi vizsgálat, A folyamat végén így biztonságosan forgalomba hozható tüzelőanyagot kapunk – mondta el a szakember.

Mi múlhat egy dinnyehéjon?

Gellér Richárd, az Eurofins Analytical Services részlegvezetője további kulisszatitkokat is elárul. Elmondja, hogy a téli SRF fűtőértéke gyakran azért magasabb, mert nyáron, a gyümölcsszezonban rengeteg ételhulladék is belekerül a kommunláis hulladékba, ilyen például a dinnyehéj – ez pedig lejjebb viszi az értéket. Télen viszont a karácsonyfa jelenik meg az SRF-ben, ősszel a szőlőtermesztő vidékeken a venyige, az Alföldön a kukoricacsutka vagy a napraforgó héj kerül az SRF-be, ezek mind igen jó fűtőanyagok.

Érdekes, hogy a klórtartalomnak is megvan a maga szezonalitása: nyár végén, amikor véget ér a strandszezon, a PVC-t tartalmazó kilukadt matracok, labdák emelik meg a klórtartalmat, erre a válogatás során kiemelten nagy figyelmet kell fordítani.

Mit tehet egy cég a körkörös gazdaságért?

Az Eurofins Tudásközpont nem csak a vizsgálatok és tájékoztatás terén igyekszik támogatni a körkörös gazdaságot, hanem folyamatosan növekvő vállalatként a saját háza táján is olyan innovatív és előremutató intézkedéseket foganatosított,

mint a hulladékkezelési felelős kinevezése, a kizárólag zöld áram használata vagy az elektronikus jegyzőkönyvek bevezetése – ezekkel az intézkedésekkel számokban is kimutathatóan járultunk hozzá a környezetünk védelméhez és a fenntarthatósághoz.

Miért fontos, hogy van hulladékkezelési szakember?

Elsősorban azért, mert a több, mint 300 munkatársat foglalkoztató, illetve évente laboratóriumi vizsgálatok százezreit elvégző Eurofins Tudásközpontban a szelektív gyűjtés és a kollégák környezetbarát hozzáállása ellenére is rengeteg hulladék keletkezik. Csak hogy érzékeltessük ezt a mennyiséget: míg egy 180 lakásból álló panelházban hetente megközelítőleg 12 köbméternyi szemetet visznek el, addig a Tudásközpontban naponta 6,6 köbméter kommunális hulladék keletkezik – és akkor még nem is beszéltünk a nem lakossági jellegű szemétről.

Katzer Orsolya, az Eurofins Tudásközpont mintavételi szakembere, szakmérnökként 2022-től látja el a hulladékkezelési feladatokat is. Legfőbb céljának azt tartja, hogy a kommunális hulladékot még intenzívebb szelektálással legalább a felére csökkentse. A „megmentett” hulladékot (döntően a papírt és a műanyagot) anyagában és tüzelőanyagként energetikai szempontból is remekül lehet hasznosítani – így a hulladéknak ez a része már bizonyosan nem a lerakóban végzi.

Ennek érdekében a szemetes edényeken még az eddigieknél is egyértelműbb matricákat jelenítünk meg, a kollégákat pedig a megfelelő információk átadásával, belső kampányokkal igyekszünk arra sarkallni, hogy az egyéni döntésük alapján minél hatékonyabban szelektálják a szemetet, így is hozzájárulva a körkörös gazdasághoz.

A hulladékkezelési szakember emellett a kommunálisnál bizonyos szempontból jobban kezelhető csomagolási hulladékokat (fóliákat kartondobozokat) is be szeretné vonni abba a folyamatba, amelynek a végén RDF-ként vagy SRF-ként hasznosulnak újra energetikailag.

Igyekeznek emellett megoldást találni az egyébként száz százalékosan újrahasznosítható, és tonna számra felhasznált vegyszeres üvegek visszaforgatására is, valamint a polisztirol hab kérdésére.

Egy ligetnyi erdővel több marad évente

Ahogy arról korábban még a National Geographic online is beszámolt, a Tudásközpont egy korábbi innovációjának köszönhetően évente négy futballpályányi A4-es lapot spórolunk meg évente. A vállalat elektronikus jegyzőkönyvének bevezetésével évente negyven fát ment meg, többek között ezért is érdemelte ki a Greennovációs Nagydíj Innovációs ötletek kategóriájának díját.

Szabó András, a laboratórium IT-vezetője az innovációt ismertetve elmondta, hogy a laboratóriumi vizsgálatokhoz kapcsolódó jegyzőkönyvek (50000 db/év) papír formátumú előállítása, illetve hagyományos aláírása felesleges papírfelhasználással jár, ami környezetszennyező tevékenység, emellett pedig sok adminisztrációt, időt és pénzt is igényel.

A laboratórium ezért a jegyzőkönyvek jelenlegi papíralapú rendszere helyett elektronikus eredményközlést (e-jegyzőkönyvet) vezetett be. A pdf-formátumú e-jegyzőkönyv hitelességét fokozott biztonságú elektronikus aláírással garantálja, eredetiségének átláthatóságát pedig egy biztonsági QR-kód adja. A jegyzőkönyvet kézben tartó személy az egyedi QR-kódot egy okostelefonnal leolvasva az interneten keresztül meggyőződhet az e-jegyzőkönyv érvényességéről. Minderre egy modern, egyszerű és rendkívül hasznos telefonos applikációt dolgoztak ki.

Kizárólag zöld áram érkezik az Eurofins Tudásközpontba

2022. január 1-től valamennyi általunk felhasznált áram teljes mértékben tiszta, zöld energia. A villamos energiáról szóló 2007. évi LXXXVI. törvény alapján a megvásárolt áram mennyiséghez az energiakereskedő származási garanciát ad arról, hogy a megvásárolt energia milyen arányban származik megújuló energiaforrásból.

Az Eurofins Analytical Services esetében ez az arány száz százalékos, azaz a két évre lekötött, összesen 5.422.220 kWh-nyi, gigantikus árammennyiség teljes mértékben zöld energia. A konstrukció lényege, hogy a kereskedő vállalja: rendelkezik annyi megújuló forrásból származó energiával, hogy az általa eladott mennyiség (megújuló) nem magasabb, mint az általa beszerzett, vagy megtermelt mennyiség. Az áram konkrétan megújuló alapú energiatermelésből származik: szél-. nap- és vízierőművekből, biogázt felhasználó erőművekből, biomassza kazánokból.

Ezért természetesen felárat fizetünk, amely a beszerzési jelentésből egyértelműen kiderül. A környezetvédelmi és fenntarthatósági (ESG) szempontok tehát immár nem csak a munkánk profilját, illetve a társadalmi felelősségvállalásunkat tekintve érvényesülnek, hanem konkrétan az energiagazdálkodásunkban is.

A hulladékkezelést globális feladatnak tartjuk, és bízunk benne, hogy a fenti lépésekkel a leghaladóbb környezetvédelmi vállalatok közé kerültünk, és természetesen a jövőben is minden erőnkkel ezen az úton szeretnénk tovább járni, segítve a körkörös gazdaság ügyét.